Francia út, "hosszú út".

Nem azért hosszú, mert 1340 kilométert vezetünk oda, s ugyanannyit vissza, hanem a kamionok mögé a külső sávba (KRESZ szerint) szorultunk az utánfutókkal. Mikor végre megérkezünk, 44 Celsius fok, mondanám árnyékban, de árnyék sehol, csak a hangárban. Ott viszont nem alhatunk. Irány a reptér másik sarka, a kemping.

Tűző napon sátortábor kialakítás. Persze ott szintén nem alhatunk, kint 44 fok bent 88 fok. Sebaj majd este, 11:30 takarodó, idő kellemes, 02:30 hideg van, hálózsák is kevés, 05:00 dideregve ébredés. Ez tíz napig ismétlődött. Napi 4-5 óra alvás az is két részletben. Változatosságot az okozott, amikor nappal hideg volt s télikabát is elkelt, Észak-Nyugati erős szél, szemerkélő esővel. Csontig hatol. Közben fogjuk a sátrat ne vigye magával. "Még egyszer ide, na ne, soha többet, ez volt az utolsó" - mondja a csapatból a hangadó. Csapat fáradt irány haza, vár az otthoni munka már hétfőn.

Nem beszélek a darazsakról, a vérszívókról, nem érdekes történetek, bár akivel megtörtént egy darabig nem felejti.

Lényeg, hogy hazaértünk épségben, egészségben, mindannyian.

Ja... ki ne maradjon. Repültünk ballonnal, HŐLÉGBALLONNAL. Sok start volt, s mind közös felszálló területről. A világon, aki számít hőlégballonozásban, mindenki ott van ezen a rendezvényen. Közel ötszáz ballon. 40 ide vagy oda, nem érdekes.

A repülések; hármas kötelékben startolva, kötelék leszállás előtt talaj közelben robogva, másik ballonnal sebesen szembe menni tinzenöt méteres szintkülönbséggel. Feletted, alattad, melletted körös-körül mindenhol ballon, ballon.

Ott kell lenni, át kell élni ezeket a fantasztikus repüléseket. Elmondani vagy videón mutogatni nem is érdemes.

A Mondial Air Ballons versenyt két évenként szervezik, többek között az első ballonosok közül; Pilâtre De Rozier ük- ük unokája Philippe Buron Pilâtre.

Két év múlva megint megyünk. Aki velünk akar tartani a 2021-es versenyre, kérem jelezze felém 2020 január 20-ig.

Szabó Péter
kapitány