Klubtagunk Kardos Zoli a hétvégén Izraelben beleszagolhatott egy vendégrepülés erejéig a sivatagi termikelésbe. Az ő beszámolóját olvashatjátok.
Nagy álmom volt, hogy Izraelben is repüljek egyszer, ami valahogy eddig nem jött össze, pedig korábban évekig itt éltem. Most december 21-én szombaton végre sor került rá, arra gondoltam megosztom veletek is az élményt pár fotóval.
Izraelben a kedvező éghajlat miatt egész évben lehet repülni, ennek ellenére az országban csak két helyen van vitorlázórepülés: északon Megiddóban és délen a Negev sivatagban Beer Sheva városa mellett, mindkettő jó 100-150 km-re van a sűrűn lakott területektől. Az utóbbit néztem ki magamnak már csak a különleges fekvése miatt is. Az időjárás szerencsésen alakult, egy anticiklon volt fölöttünk, reggel 11-13 fok volt, napközben gyenge szél, 22-23 fok várható, optimistán indultam útnak.
9 óra előtt pár perccel az elsők között érkeztem a Negev Gliding Center hangárjához Beer Shevára a Teyman Repülőtérre (LLBS), ahol még mindösszesen egy növendék volt csak, mint kiderült azért, hogy elsőként kerüljön gépbe, mert itt ennek alapján dől el a sorrend! A vitorla hangár első ránézésre van olyan koros, mint miénk. Egy Twin Astirt, egy Ka-7-est és egy Ka-8-ast pakoltunk ki belőle, de volt ott két Astir, egy-egy Libelle, Janus és Discus is. Minden kipakolt gépet át kellett törölni, a hangár nem zár hermetikusan, néhány óra alatt belepi a gépeket a sivatag pora.
A klubélet is a hangárban zajlik: az eligazítás 10 órakor volt, sorakozó helyett műanyagszékekből csinátunk kört, máskülönben ugyanúgy zajlik, mint itthon, talán azzal a kivétellel, hogy az elhangzottak tudomásul vételét mindenki az aláírásával igazolja. A pilóták a hangár egyik oldalában töltik az akkumulátorokat, a másikban pedig egy alkalmi gáztűzhelyen shaskshukát főztek maguknak reggelire (paprikás, paradicsomos tojás).
A reptéren hétvégente igen nagy a forgalom. Az egyetlen 14/32 irányú, 1000 m hosszú, 21 m széles betonpályán a folyamatos motoros oktatás mellett ejtőernyősöket is ugratnak egy SC.7 Skyvan turbolégcsavaros gépből, ezek közé kell beilleszteni valahogy a vontatásos vitorla felszállásokat…
Csörlőüzem, aggregátor nincsen, ahogy az észak-izraeli megiddói reptéren sem. Itt ezt a pályával párhuzamosan futó közút relatív közelségével indokolták, de tény, hogy a betonpálya mellett nincs kiépítve alternatív le- és felszállási lehetőség.
5-6 felszállás után már egész sokat fent lehetett maradni, a gyengébb száraztermikek a Ka pilótáknak kedveztek inkább, de én a Twin Astirral szerettem volna repülni. 12:25-kor aztán rám került a sor, egy légierős veterán vitorla oktató, Yuval ült be mögém, bár előbb kénytelen voltam egy bevásárló szatyorból "fehér sapkát" varázsolni, az ugyanis itt még az "R" betűs hónapokban is kötelező... 🙂 Természetese elhangzott a "hány órád van" és a "mikor repültél utoljára" alapkérdés, ennek alapján megbeszéltük, mit csinálhatok én és mikor veszi át ő a kormányokat. A vitorlák 14-es pályairány esetén a pálya melletti köves, sivatagi talajon várakoznak, a pályának ezen a végén nincs kiépített gurulóút, ezért a klub Piper Pawnee vontató gépe erről a köves talajról húzza a pályára a felszállásra kész gépeket, s aztán indul el velük.
Kb. 600 méter magasan oldottunk egy méteres emelésben a pálya bal kör hosszú falán. Az emelések stabilak voltak viszonylag erős maggal. Megtalálni sem volt nehéz őket: egyrészt rengeteg madarat lehetett látni spirálozni, de ha valaki a nagy piros X-et kereste volna az emeléseken azt is megtalálta volna! Ilyenkor előny a sok por a sivatagban, a talajon időről időre feltűnő portölcsérek szuper jól megfestették a termikkémények helyét. Egy ideig együtt spiráloztunk a K7-essel és a Ka-8-assal is, de 1000 méternél magasabbra nem nagyon lehetett emelkedni. A levegőből jól látható volt a 200.000-es lélekszámú Beer Sheva városa, az alattunk lévő üzemanyagtárolóba futó vezeték és a környező kisebb települések.
Egy oktatós felszállást itt általában 30 percre terveznek, hogy mindenkinek legyen lehetősége repülni, nem volt ez másként a vendégkör esetében sem. Ennek ellenére 45 perc lett a 30-ból, a magasságot aztán Yuval némi műrepüléssel "dobta el", hogy mielőbb a földön legyünk. Időközben átállt a start a 32-es pályirányra, itt már egy nem használt gurulóúton álltak a felszállásra váró vitorlák és kulturált padokra, árnyékos helyre került vörös négyszög híján a repvezasztal is.
A klubtagok közül sokan jártak már Magyarországon, hívtam őket, hogy ha nem is pont decemberben, de áprilistól októberig látogassanak meg minket Dunakeszin, maradjon meg a kapcsolat.
A képeinket mutatva nekik pont az a szenzációs, ami nekünk már fel sem tűnik, hogy "hú, milyen zöld minden!" 🙂
Kellemes ünnepeket és jó pihenést kívánok mindenkinek!
Zoli
